Azaz növünk, fejlődünk testben és lélekben. Hála az Úr Jézusnak, ma is bővölködhetünk az ő kegyelmében. Már elég rég nem írtam a blogba, mivel kisebb- nagyobb akadályok jöttek közbe. Hálát adok az Úrnak, hogy múlt vasárnap egy megujúláson mehettem át. Bemerítésem után jött egy időszak, amikor erőteljes gondolatbeli támadások értek, hogy elsiettem ezt a lépést és hogy nem volt teljes ujjászületésem. Persze én ez ellen védekeztem, és imádkoztam is , hogy ezekből a gondolatokból semmi se legyen igaz. Hát a gondolatbeli sérelmek után jöttek a csábítások, és visszacsusztam egy régi bűnbe,.Megvallottam Istennek , de még azután is fájt az elesés, olyannyira, hogy tehernek éreztem az életet is. Nem értettem meg, hogy tudok elesni egy ilyen vétekbe , hogy nem tudtam vigyázni? Elestem, felkeltem, próbáltam jó lenni, de eszembe jutott, hogy az Úr segítsége nélkül semmire se megyek, úgy, hogy kértem az ő segítségét is, valamikor eszembe jutott kérni , valamikor nem. Újból elestem. Mint egy szinusz függvény, olyan volt az én lelki életem. Olyan mélységekbe is kerültem, hogy már- már azon gondolkoztam, hogy igazi volt-e a megtérésem. Múlt héten bográcsost készített az ifjuság, és eközben Csaba testvérhez vonultam, aki az autóját mosta. És eléjött a lelki életem témája. Lelki erősítést nyújtott az ő szavaival: legfontosabb a hívő életben , hogy ragaszkodjak az Úr Jézushoz . Beszéltünk a Lélek elleni vétekről, ami nem bocsáttatik meg. Ez nem azt jelenti, hogy valami rosszat gondolsz a Szent Lélekre, vagy véletlenül felveszed a nevét. Isten az Úr Jézus Krisztus által minden bűnt
megbocsát, ha nem kapnánk bocsánatot valamely búnünkre, akkor Jézus Krisztus kereszthalála nem volna tökéletes és nem volna kegyelem a kegyelem. A lélek elleni vétek, az , hogy Isten Lelkét, aki elvezet minket a megtérésre, megtagadjuk. Persze ne gondoljuk azt, hogyha először megtagadjuk é másodjára mégis meg szeretnénk térni, Isten nem bocsát meg. de megbocsát, hiszen aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
A következő napokban is állandó céltábla voltam a Sátánnak. Vasárnap pl. meg akart gyengíteni a hitben azon gondolat által, hogy nem sírtam, amikor megtértem, tehát nem volt bűnbánatom.
Hát kezdtem ezen rágódni, hogyan is kezdtem el? Meg vagyok térve vagy csak bebeszélem magamnak az egész megtérésemet. Az tény, hogy megtérésem- amti 2006.ápr 18-án jegyeztem egy gyenge kezdet volt, de akkor is bántott a bún és meg akartam térni. Vasárnap azonban belé voltam merülve a gondolatokba, úgy hogy minden más ember hozzám intézett beszéde teher volt. Ebéd közbe történt, hogy édesapám kérdezett tőlem valamit és én, aki akkor is gondolataimmal voltam elfoglava, ingerülten válaszoltam vissza. Édesapát megsértettem, mivel ő kedvesen szólt hozzá, és én mint egy paraszt, csak hozzá vágtam a szót. Olyan bűntudatot éreztem, hogy sírni kezdtem ott az asztalnál, azután pedig kivonultam a tornácra, ahol kértem az Urat, hogy hadd lehessen igaz hívő életem, hadd legyen teljes az újjászületésem. Kibékültem édesapával is. Hála az Úrnak , lelkileg is megerősödtem, kibékülhettem édesapámmal és Úrvacsorát is vehettem. Egy hét se telt el azúta. mait tapasztalatam az az, hogy a Sátán se adja fel, és az, hogy nem vagyunk tökéletesek. A gyengéinkben a megtérések után is eleshetünk, de ha elesünk is, valljuk meg rögtön ne huzzuk az időt.
Az Úr azóta több hibámra és gyengeségemre mutatott rá, listát tudnék irni belőle. Jobb ha nem felejtem el a hibáimat, hogy többé ne kerüljek velük szembe .
Szeretném ez Urat szolgálni egész életemben.
Zágoni János
