Januárban rengeteget tervezgettünk. Jó volt beszélni a megvalósítandó célokról. Az ember már-már reménykedik, hogy megvalósíthatja. Viszont semmi se valósítható meg simán, küzdelem nélkül.
Amint már említettem, egy jelenetet írtam, amit szerettem volna, hogy előadjunk az ifjusággal. Eleinte mindenkinek tetszett az ötlet, a szöveg is. Viszont nem mindenki kapta azt a szerepet, amelyiket szeretett volna játszani, éppen ezért a hozáállás sem volta megfelelő. Mivel láttam, hogy nem úgy mennek a próbák, ahogy kellene menjenek, azt mondtam: kész, én ennek a szervezésével többet nem foglalkozom. Gondolatban támadott a Sátán, hogy az ifjuság ilyen, meg olyan, mert nem képes egy szöveget megtanulni, épp ezért ne is foglalkozz velük. Az az igazság, hogy egy kicsit hagytam magam befolyásolni az önsajnálat irányába. Úgy láttam, hogy hogy megromlott az ifjusággal való kapcsolatom is. Nem éreztem jól magam azon a hétvégén. Mégis vasárnap megenyhülhettem, mert az Úr elé vittem ezt az ügyemet, megbékéltem a többiekkel. Csaba testvér buzdított minket arra, hogy menjünk el vele Udvarhelyre a következő hét péntekén, ám ennek feltétele a jól megszervezett szolgálat volt.Aznap, vasárnap este csak ötön maradtunk próbálni. A következő próbát csütörtökre terveztük, ám a hozállásunk itt sem volt megfelelő, ezt látva lelkipásztorunk azt ajánlotta, hogy maradjunk itthon. Erre egy kicsit ujból csalódni kezdtem, a Sátán ugyanazzal a csapdával próbálkozott, mint egy héttel azelőtt. Ám elhatároztam hogy másnap az ifjuság egységéről fogok beszélni a fiataloknak, hiszen egy test vagyunk. Úgy gondolom, ennek a témának a megbeszélésével kissé javult az ifi állapota.
Csaba testvér már rég említette, hogy február végén Csernátonba kellene mennünk szolgálni. Nagyrészt benne voltunk, csak az a baj, hogy nagyrészt. Volt aki huzódozott, és azt mondta , nem jön. Mégis ennek ellenére elpróbáltuk az énekeket.
Vasárnap változás történt: az az illető, aki eddig huzódozott attól, hogy Csernátonba jöjjön, meggondolta magát.Vasárnap este elég szép számban próbálhattunk. Elhatároztuk, hogy a hét minden napján próbálunk egy óracskát. Gyültünk hétfőn, kedden, szerdán, csütörtükön. Pénteken nyolcan kisértük el lelkipásztorunkat Csernátonba. Aznap este mi szolgáltunk. Egy eléggé áldott alkalmunk volt. Vasárnap evangélizációs alkalmunk volt Kovásznán, ahova eljöttek a sepsiszentgyörgyi fiatalok. Jó volt velük lenni.Az alkalom végén a kisterembe, szendvicsevés közben, a két ifjuság, arról beszélgettünk, hogy mikor lehetne egy közös ifiórát tartani? Nem beszéltünk meg pontos dátumot, de valószínűleg husvét után kerül erre sor. Ezért még imádkozni kell.
Nem tudjuk, hogy meddig lesz még ifjuságunk, de amíg van, jó volna minden időt kihasználni.
