Beszéltem már anni minenről, ami lényegesen megváltoztathatná az ifjusági órák minőségét. DE sajnos rá kellett, hogy jöjjek arra, hogy minden előbbi felsorolt mellékes vagy nem kivitelezhető, hogyha egy bizonyos dolog hiányzik: a teljes odaszántság Krisztusnak. Valamennyi fiatalnak meg kell hallnia önmagának. De még emellett, fel kell vennie a Krisztus keresztjét is.
Ha nincs odaszántság Krisztus iránt, akkor az ifióra lehet egy fajta kultúrklub, vagy éppen szórakoztató show, vagy erkölcsös párkereső klub, stb. de nem lesz az istentisztelet helye.
Sajnos ezzel lesz a legtöbb harcunk. De minek akarunk mi még többet megtudni Krisztusról és az Ő akaratáról, he nem szánjuk magunkat teljesen oda neki?
Igen, vannak olyan alkalmak minden ifjuságban, ahol a megfáradott fiatalok odaszánják magukat Krisztusnak. Látszik az imájukon a teljes odaszánás vágya, de egy hét múlva ugyanolyan megalkuvásokkal térnek vissz ifiórára. Nem lehet akárhogy nekilátni az odaszánásnak sem. Nem jó elbizakodni és pillanatnyi érzésektől áthatva menni tovább, abban a hitben, hogy most már nem lesz semmi baj. Könnyen ellehet esni, mert nagyon ravasz a világ, és persze, mi is gyengék vagyunk.
Jó volna, hogy az odaszánó imák elhangzása után az ifjuság erősebb tagjai minden segitségüket felajánlanák a frissen döntést hozó fiataloknak, és nyomon követnék azok lelki fejlődését. Jó volna, hogyha a döntést hozó fiatalok gyakrabban találkoznának egymással, egymásért imádkoznának, megosztanák egymással tapasztalataikat. Jó volna ezután sem magunknak élni, hanem kinyilni egymás előtt.
Nem várhatunk semmilyen előremenetelt, ha nincs odaszánás az életünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése